A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, az Agrya 2023. február 15. napján tartotta meg a „Gazdák a fenntarthatóságért” elnevezésű műhelykonferenciáját. A rendezvény szakmai programját erősítette Dr. Feldmann Péter az Agrárminisztérium államtitkára, Dr. Pillók Péter a Századvég igazgatója, Kökény Attila az Agreena szakértője, valamint a Technológiai Transzfer Intézet képviseletében Gulyás Tibor vezérigazgató, aki a „Fejlesztések jelentősége a mezőgazdaságban” címmel tartott előadást.

Előadásában Gulyás Tibor ismertette a Techtra helyét és szerepét a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Kuratóriuma alatt működő és épülő ökoszisztéma részeként, továbbá az intézet szervezetét, céljait és feladatellátásának rendszerét, valamint bemutatta a Kooperatív Technológiák Nemzeti Laboratóriumát.

A rendezvény során nem csak szakmai előadással jelentünk meg, de felmértük és azonosítottuk a Techtra és az Agrya közötti együttműködés lehetőségeit és kereteit. Feladatunk a tudásmenedzsment, ezért a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségével ápolt együttműködés során célul tűztük ki, hogy megismerjük a mezőgazdasági szakterület igényeit, amelyekre hatékony választ kínálunk fejlesztői oldalról. Közvetítői szerepben saját kutatási eredményeinket és képességünket kívánjuk hasznosítani, amikor technológiai és oktatási oldalról kiemelten kezeljük az agrárium piaci érdekekeit és a többcélú felhasználás előnyeit.

Gyakorlati példa:
  1. A fejlesztések tipikus példája a dróntechnológia, ami az agráriumban is megjelenik. A mezőgazdasági drónok megjelenése és piaca mind meghatározóbb, miközben a drón mint eszköz egyszerre alkalmazható megfigyelésre és monitorozásra, mind termésporzásra és permetezésre.
  2. A mezőgazdaság automatizálása, mint az autonóm járművek és a terepjáróképesség fejlesztése, esetleg dróntechnológiával történő együttes alkalmazása munkaerőhiányos területeken. Lásd: termény betakarítása, gyümölcs szüretelése;

2023.02.15.