Fényképek forrása: Gönczi Róbert

November 11-én workshopot tartott a MouldTech zalaegerszegi központjában, melynek fókuszában a szabadalmaztatás gyakorlata, illetve annak magyarországi jövőképe állt. A workshopon részt vett a ZalaZONE Research & Innovation és a WohnderDrone is. A rendezvény a Techtra Technológiai Transzfer Intézet közreműködésével valósult meg.

Alapkutatás, alkalmazott kutatás és kísérleti fejlesztés

Szellemi tulajdonvédelmi workshopot tartott a MouldTech zalaegerszegi központjában, melynek fókuszában a szabadalmaztatás gyakorlata állt. A workshopon a házigazda meghívására részt vett több helyi vállalkozás képviselője, köztük a ZalaZONE Research & Innovation fejlesztői, illetve a WohnderDrone is. Az esemény a Techtra Technológiai Transzfer Intézet munkatársa, Huszti Levente szervezésében valósulhatott meg.

Az esemény több szakmai előadás köré épült. A bemutatkozást követően Szmollár Katalin, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal (SzTNH) Innovációtámogatási Hivatalának főosztályvezetője köszöntötte a résztvevőket. Szmollár Katalin ismertette, hogy a magyarországi innovációs ökoszisztéma éppen átalakul. A felsőoktatási intézetek finanszírozása változik, csak úgy, mint a hatóságok hozzáállása, mely támogatóbb atmoszférát teremt itthon az innováció számára. A főosztályvezető kiemelte, a cégeket segíteni kell, pl. a szabadalmaztatás megértésében, mely egy bonyolult és komplex folyamat. Az SzTNH célja ebben a változó ökoszisztémában, hogy minden kis- és középvállalkozás (KKV) megismerje működésüket és a segítséget, amit tudnak nyújtani.

Szmollár ezt követően a K+F (kutatás és fejlesztés) minősítés előnyeit ismertette. A K+F minősítés hatékony segítséget nyújthat minden KKV-nak. Példaként említette, hogy jelentős adókedvezményeket lehet igénybe venni tevékenységük után. Ezt követően az előadó rátért prezentációja központi témájára, az innováció és brandépítés pályázati forrásokból történő felépítésére. Szmollár ismertette a három alapfogalmat, melyeket szintén gyakran összekevernek az ipari szereplők: ezek az alapkutatás, az alkalmazott kutatás és a kísérleti fejlesztés. Szmollár kiemelte, hogy ez a három fogalom egy egybefüggő folyamat, mely sajnos itthon leggyakrabban megáll az alapkutatásnál, vagy legkésőbb az alkalmazott kutatásnál.

Az Innovációtámogatási Hivatalának főosztályvezetője ezt követően ismertette a K+F kritériumokat, amiknek a KKV-knak meg kell felelniük, amennyiben igényelni kívánják. Mint kiemelte, a két legfontosabb kritérium az újszerűség és a kutatási terület bizonytalansága, továbbá az alkotótevekénységen alapulás, a módszeres kutatásvégzés és a kutatási eredmény reprodukálási képessége. (Az SzTNH a Frascati Kézikönyv alapján vizsgálja, hogy az adott KKV-projekt megfelel-e a kritériumoknak.) A szervezet a jelentkezést követően előzetes minősítést ad a KKV-nek arról, min kell változtatnia, majd egy utólagos minősítést, egy olyan szakértői véleményt, mely jogi kötelezettség és ami végleg eldönti, megkaphatják-e a minősítést. Szmollár kiemelte, hogy a nem kifejezetten K+F-el foglalkozó cégek is gyakran elnyerik a támogatást: előfordult már, hogy szárított gyümölcsökkel foglalkozó kisvállalkozás kapott ilyen minősítést, mert a hétköznapi munkavégzés közben rájöttek egy olyan csomagolási eljárásra, ami tovább tartja frissen a gyümölcsöket.

Szellemi tulajdoni oltalom

Kiemelésre került ugyanakkor, hogy a K+F tevékenység bejelentése pusztán a kezdet. Ahhoz, hogy egy KKV terméke szabadalmaztatva legyen, további hat hónapot kell várakozni, ami alatt aprólékosan és részletesen meg kell adni minden adatot a szabadalmaztatni kívánt termékről. Szmollár mindenkit bátorított, hogy a lassú, körültekintő és bürokratikus folyamat ellenére is szabadalmaztassanak akár védjegyet is alkalmazzanak, hiszen annak bizalomértéke a fogyasztók szempontjából kiemelkedő. Példának felhozta a Coca Cola védjegyeztetett brandjét, mely így tudja állni a versenyt a rengeteg márka mellett. Javasolta továbbá, hogy minden cég éljen egy úgynevezett szellemivagyon-diagnózissal, ami alapján felmérhető, milyen védhető szellemi javak vannak a KKV birtokában.

Az IP kiemelkedően fontos számviteli szempontból is, ugyanis fejlettebb piacokon ma már a cégek értékelésének 90%-át szabadalmak, designelemek, brandképek, szoftverek, szakmai skillek és know how-mechanizmusok teszik ki. A megfelelően kezelt IP-portfólió így voltaképp befektetés, nem pedig felesleges költés, amit gyakran hisznek a tulajdonosok. Példaként felhozta az Apentát, a legrégebbi magyar brandet, mely 1899 óta birtokolja kizárólagosan cégnevét és megjelenését, biztosítva minden fogyasztót arról, hogy amin a jelzésük megjelenik, az következetesen ugyanazt a minőséget biztosítja számukra.

Nyitott Gyárak Éjszakája

A szabadalmaztatásról szóló workshop ezt követően véget ért, ugyanakkor a MouldTech készült még egy programmal a vendégek számára. November 11-én, este hattól kezdődött a Nyitott Gyárak Éjszakája (NyGyÉ). Az NyGyÉ keretei között a vendégek – külső érdeklődőkkel egyetemben – részt vehettek egy 1,5 órás vezetett túrán a MouldTech gyárában és innovációs központjában, ahol megtekinthették hogyan folyik a fejlesztés a cégnél, végül pedig gyakorlott pilóták segítségével drónokkal repülhettek is egyet közvetlenül a ZalaZONE szomszédságában.

2022. 11. 16.

Cookie-kat használunk
Weboldalunkon cookie-kat használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások az oldal és a felhasználói élmény javítását segítik (követő cookie-k). Eldöntheted, hogy engedélyezed a sütiket vagy sem. Felhívjuk figyelmed, hogy ha elutasítod őket, előfordulhat, hogy nem fogod tudni használni a webhely összes funkcióját.