Startup workshopot tartottak a Budapesti Corvinus Egyetemen a Techtra részvételével

Az esemény lehetőséget adott a Techtra számára, hogy a Védelmi innováció és kettősfelhasználás c. előadásban megosszuk az Intézet által elért eredményeket, bemutassuk jelenlegi működésünket, a Kooperatív Technológiák Nemzeti Laboratóriumot, valamint jövőbeli terveinket. A technológia- és tudástranszfer témáján belül – ami tevékenységünk egy jelentős részét képezi - kiemelten fontosnak tartjuk, hogy aktív kapcsolatot alakítsunk ki a formálódó és működő startupokkal és az ökoszisztémával is. Ezért külön elismerés illeti a szervezőket a színvonalas rendezvényért, ugyanis egy szakmailag rendkívül tartalmas eseményt szerveztek.

corvinus kep

A szakmai nap célja volt, hogy megismertesse a hallgatókkal és az érdeklődőkkel - a hazai vállalkozói ökoszisztéma néhány támogatóján, szereplőjén keresztül - a felmerülő nehézségek, a lehetőségeket, és jógyakorlatokat, valamint rálátást biztosítson olyan piaci összefüggésekre, amelyek segítik azokat a fiatal vállalkozókat, akik tudatosan szeretnék felépíteni és piacra vinni vállalkozási ötletüket, projektjeiket.

A nap első felében egyetemi és piaci előadók osztották meg tapasztalataikat, javaslataikat a részvevőkel. Az előadók között jelen volt többek között Dr. Matolay Réka (Corvinus Science Shop), Czvitkó Máté (BCE PoC verseny nyertese), Dr. Dávid Ferenc (Techtra), Dr. Vecsenyi János (BCE), Bagi Tamás (Nexten Informatika Zrt.), Kiss László (HelloPay Zrt.), Turcsán Tamás (Pozi.io alapító) is. 

A nap második felében 15 hallgatói projekt mutatkozott be 7 perces időintervallumokban. A bemutatások során a csapatok ismertették a projektek lényegét, a problémafelvetést, felvevőpiacot. Kiemelt figyelmet fordítottak arra is, hogy bemutassák, hogy milyen konkrét problémát akarnak megoldani, ezt milyen módon tervezik megtenni, valamint a potenciális együttműködő partnereiket, az árazási stratégiájukat és az üzleti modell is.

corvinus kep2

Mivel a projektek nem végleges MVP fázisban voltak a bemutatkozás idején (az MVP-t május végére készítik el a csapatok), ezért az értékelők részéről fontos elem volt az iránymutatás és fejlődési út támogatása. Értékelőként Bagi Tamás (Nexten Informatika Zrt.), Kiss László (HelloPay Zrt.), Turcsán Tamás (Pozi.io alapító), valamint Fehérvári Péter (Techtra) vettek részt.