Rólunk

Techtra, IV. DOSZFESZT – Szabadegyetem Doktoranduszoknak

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (a továbbiakban: DOSZ) 1994 óta látja el Magyarországon a doktori képzésben résztvevők érdekképviseletét és érdekvédelmét, mely tevékenysége mellett több fontos és kiemelendő feladatot is ellát.

A DOSZ idén negyedik alkalommal, 2023. szeptember 1. és 3. között a Debreceni Egyetemen rendezte meg a DOSZFESZT Szabadegyetemet, mellyel kötetlenebb keretek között kínált szakmai és kapcsolatépítési lehetőséget biztosítani a rendezvény résztvevői számára. Az előadások, workshopok és kerekasztal-beszélgetések célja volt, hogy a doktoranduszokat felkészítse az előttük álló kutatói pálya kihívására.

Megtisztelő, hogy a DOSZ szakmai résztvevőként a Techtra-t is felkérte, melynek részeként intézetünket Dr. Dávid Ferenc tudományos munkatárs képviselte.

Bízunk benne, hogy a DOSZ és a Techtra együttműködése a jövőben is megmarad és közösen támogathatjuk a magyar doktoranduszokat kutatói céljaik elérésében.

Forrás: IV. DOSZFESZT – Szabadegyetem Doktoranduszoknak

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy a kutatási és fejlesztési, valamint a technológiai transzfer tevékenységeink társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt hasznosuljanak.

Kik vagyunk mi?

A Techtra Technológiai Transzfer Intézet a jövőnket meghatározó technológiák terén történő együttműködéssel és fejlesztéssel kíván hozzájárulni a magyar ipar versenyképességének növekedéséhez és az innovációs képesség megerősítéséhez. Ezen túlmenően az intézet fő törekvése, hogy megfelelő platformot biztosítson a hazai és nemzetközi tudástranszferhez, és a hazai tudás megfelelő felhasználásához is hozzájáruljon egy új, innovatív szakmai és gazdasági környezetben.

Cookie-kat használunk
Weboldalunkon cookie-kat használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások az oldal és a felhasználói élmény javítását segítik (követő cookie-k). Eldöntheted, hogy engedélyezed a sütiket vagy sem. Felhívjuk figyelmed, hogy ha elutasítod őket, előfordulhat, hogy nem fogod tudni használni a webhely összes funkcióját.